„Csak akkor tudunk fejlődni, ha visszatekintünk a múltba” – Interjú Béke Tónival
Nincs jövőbeli fejlődés a múlt tisztelete nélkül, ez az egyik fontos üzenete a járműipar jövőjéről szóló konferenciánknak, az Automorrow-nak. Ezen szellemiségben készítettünk interjút Béke Tónival, akit a leghitelesebben saját mottója jellemez: „Ha találtál egy Vasat, fogd meg szeretettel, kalapáld alázattal, csiszold szenvedéllyel, legyél végig kitartó! Őrült vagy? Ha nem, el se kezdd!” Tóni lelkes haszonjármű-gyűjtő, a Csirketelep gazdája, ahol mások által reménytelennek tűnő autóbuszok, teherautók épülnek, szépülnek.
Polihisztor, művész, mérnök, feltaláló, építész, egy igazi idealista, ezermester. Te hogy jellemeznéd magad?
Béke Tóni vagyok, 50 leszek és ’95-től vagyok vállalkozó. Vagy túlélő. 2002-ig nemzetközi fuvarozó voltam saját teherautóval, majd belföldi munkát kaptam 2018-ig. Eleinte AVIA teherautóval jártam, ami arra volt képes, hogy a kenyeret kihordja a szomszéd faluba, én Olaszországból Moszkvába mentem vele. Amikor meg tudtam tenni, akkor váltottam egy jobb teherautóra, ami által kinyílt a világ és Európa 38 országát jártam be. Az elmúlt években volt jó is, rossz is, egyszer például összevesztem egy speditőrrel, mert olyan munkát vállalt el, amit nem kellett volna. Mégis, amikor kérdezték rólam, azt mondta, hogy olyan ember vagyok, aki a jég hátán is megél.
Ebből az időszakból jön a járművek szeretete?
Az már kölyökkoromban elkezdődött. Apám buszos volt, később pedig belföldi fuvarokat csináltam, ahol több autóval dolgoztunk, akkor bontakozott ki ez a dolog. Már tudtam venni magamnak egy Csepel teherautót, egy régi Mercit, igazából pár darab veterán autóval indult minden. A belföldi fuvarok során egy pár vasra szert tettem, leraktam őket a kert végébe azzal a címszóval, hogy ne menjenek a MÉH-telepre, de nyilván a hely nagysága korlátozta a lehetőségeket. Aztán 2010-ben volt egy nagyon jó munkám, ebből a pénzből megvettem egy csirketelepet. Ez egy 2 hektáros terület, tehát még körbemenni rajta is 10 perc.
Hány autód volt ekkor?
Az a járműpark, ami ekkor volt nekem, kb. 20 darabnál megállt, ebben volt 1-2 busz is, de ezt még kezelhetőnek éreztem, és egy álmot is adott, hogy majd megcsináljuk őket. Csakhogy sorra jöttek a megkeresések, hogy „Figyelj Tónikám, ez a tűzoltóautó menne a MÉH-telepre, de ha vasáron kifizeted, akkor a tiéd.” Észre sem vettem, és az ilyen történetekkel a járművek száma felment 200-ra. Ekkor mondtam, hogy itt már több nem lehet, csak kevesebb. Be kellett látnom, hogy túlnőtt rajtam ez az egész, úgyhogy elkezdtük felújítani és értékesíteni a járműveket. Nem akarok roncstemetőt, inkább legyen egy pár darab, ami használt, de jól működik és örömet ad.
Gondolom, ez egy költséges hobbi…
A veterán autózást azok tudják megengedni maguknak, akiknél van a farzsebben elég pénz. Azt szoktam mondani, hogy van nálam egy asztal, nagyon forró a kávé, és ahhoz, hogy ne égessük össze az asztalt, a kávé alá kell tenni egymillió forintot. Nem egy Trabantról vagy Zsiguliról beszélünk, ez annál sokkal nagyobb munka. Egy ilyen busznak a felújítási költsége 50 millió forint is lehet. Persze nem feltétlenül kell egy járműnek csillogni-villogni, azt is lehet, hogy kis pénzből megcsináljuk, amit lehet, a lényeg, hogy örömet szerezzen. Legyen meg a patinája, a karc rajta, a rozsda rajta, de mikor beleülök, engem töltsön fel, nem a lájkokat várom vele.
Melyik a kedvenced?
Egy SEL Mercedes, amit Kaliforniából hoztam 2005-ben, 4 és feles, V8-as benzinmotorral, nem felújítva, eredeti állapotában. Ezt akkor még túl hivalkodónak éreztem, ezért akartam venni egy visszafogottabbat, de vagányat, úgyhogy megvettem egy 114-es coupét beteg motorral, amit aztán életre keltettünk. Kidobtuk a 180 lóerős motort, tettünk bele egy dízelt. Ez olyan, mint amikor egy versenybicikliről felülsz egy kempingbiciklire. (nevet) Kidobtuk ezt is, és szereztem bele egy 2.7-es dízelmotort, ami meg elromlott. Most az a terv, hogy kap egy 3000-res turbódízelmotort, a hűtőrács elé beteszünk egy intercoolert és kap egy hatsebességes kézi váltót. Beértem volna 250 lóerővel, de úgy néz ki, hogy egy 350 lóerős motor fog belekerülni.
Te milyen irányba vinnéd el az autógyártást?
Az elektromos autózás felé megyünk, bár a legyártása, üzemeltetése és hogy mi marad belőle, nem biztos, hogy környezetbarátabb. Megveszel egy benzines autót Németországban, majd átjön az autó Ausztriába, onnan Magyarországra, Romániába, majd megy keletre. Tehát egy benzines autónak van akár 10 élete. De ha egy elektromos autó akkumulátora lemerül, tönkremegy, ott vége van. A kérdésre válaszolva én inkább a benzines és dízel járműveket fejleszteném.
Szakmai és szabadidős programokat szervezel folyamatosan, kulcsszereplő vagy a kelet-magyarországi veterán autós közösségben. Mit jelent számodra mindez?
Szeretem építeni, ugyanakkor a helyén kell kezelni a dolgot. Fontosnak tartom, mert olyan üzeneteket és telefonhívásokat kapok, hogy kiráz a hideg. Például rámír messengeren egy hölgy, hogy a párjával folyamatosan követik a videóimat, sokat jelent számukra, amiket elmondok, és szeretné meglepni a párját azzal, hogy beszélgetünk egy kicsit telefonon. Fel is hívtam, hogy „Jó napot kívánok, szeretnék venni egy Wartburgot, és ez a szám van megadva a hirdetésben.” Persze nem tudta miről van szó, de én nem engedtem magam lerázni, jól belementünk a dologba, majd egyszer csak leesett neki, hogy ismerős a hangom. El se tudta hinni, hogy velem beszél. Ezek nagyon jó dolgok.
Te vagy a meglepetésvendég? 🙂
Tulajdonképpen igen, többször megkerestek már ilyesmivel. De én bármikor szívesen látom az embereket, főzök egy kávét, csinálok bundás kenyeret, kimegyünk egyet a gátra a Csepel teherautóval, közben meg beszélgetünk egy jót. De voltam már legénybúcsún, vagy például meghívtak, hogy legyek én az esküvői autó sofőrje. Az én lelkemet is építi, hogy adhatok magamból, mert ezáltal nem leszek kevesebb, de a másikat nagyon fel tudja tölteni a találkozás.
Most lenne 125 éves a Rába Csoport. Hogy jött a te életedbe a Rába-szeretet?
A Rábához akkor kerültem közel, amikor ’95-ben az első nemzetközi fuvaromat csináltam, dinnyét vittem Varsóba. Akkor ismerkedtem meg a nemzetközi fuvarozó közösséggel, na ott volt minden, mind emberileg, mind a járműveket illetően. Később Moszkvába jártam az ún. vasorrú Rábával, ami egyébként olyan típus, mint a Baba versenykamionom. Előtte nem ismertem annyira a Rábát, de pozitív élmény volt, hogy nagyon jól teljesített, amit vártam tőle, azt tudta, és persze sokat beszélgettünk róla, hol dicsérték, hol kevésbé. Aztán jóval később, 2008-ban szerettem volna csinálni egy haszonjármű-múzeumot, de a válság ezt elmosta, és csak később, a belföldi fuvarok kapcsán bővült a járműparkom. Én mindig úgy voltam vele, hogy nem kell nekem a csilli-villi Volvo, jó nekem a füstölős Rába is. Csináltattam rá nemzetközi fuvarozói engedélyt, hát mindenki csak nézett a parkolóban, hogy mivel jöttem.
Újabban pedig már versenyzel is a Babával. Ez hogyan kezdődött?
2017-ben az egyik videómban elkottyintottam, hogy megépítem a saját Rábámat, aztán a YouTube-on keresztül megtaláltak azok az emberek, akik annak idején ’87-ben, ’88-ban benne voltak a magyar kamionversenyzésben. Megjelentek kb. 20-an itt a Csirketelepen, még Dinnyés Laci is itt volt, aki anno a Rábával versenyzett. Így kezdtük el a Baba építését 2018. február elején, és 4 hónap alatt elkészült a versenykamion 630 lóerővel és 2350 Nm nyomatékkal. Az nagy büszkeség, amikor jobbra sikerül, mint tervezted.
És versenyeztél vele Budapest utcáin, sőt Máriapócson, a RabócsiRingen is…
Így van! A nosztalgia-csapatban a 3000 cm3 feletti kategóriában indulhatok a Mercivel, a busszal és a Babával is rallyzni.
Akkor még 50 évesen is benned van a versenyszellem?
Persze, ez fiatalít! A jármű olyan mint a nő, ahogy bánsz vele, azt adja vissza, így valójában a te tükörképed.
A gépeknek van lelke?
Éjszaka szoktam hallgatni, ahogy beszélgetnek. 😉 Van, persze, egy jármű tulajdonképpen az életed részévé válik. Valaki cserélgeti, mint a gatyát vagy mint a nőt, de én szeretek megmaradni a réginél, valahogy odanő az emberhez. Azzal mész kirándulni, azzal mész a gyerekeidhez, azzal mész lagziba, azzal mész temetésre. Ezeket az élményeket a járművel éled meg, így közel áll hozzád, szinte személyisége van.
Az Automorrow a következő kor járműiről szól. Mit üzensz a jövő generációinak?
Azt, hogy fejlődjenek, de csak akkor tudnak fejlődni, ha visszatekintenek a múltba, hiszen ez adja a viszonyítási alapot. Ahhoz, hogy valami újat tudj építeni, ismerned kell, hogy honnan indulsz.
Fotó: Szuhanics Mihály
Nincs jövőbeli fejlődés a múlt tisztelete nélkül, ez az egyik fontos üzenete a járműipar jövőjéről szóló konferenciánknak, az Automorrow-nak. Ezen szellemiségben készítettünk interjút Béke Tónival, akit a leghitelesebben saját mottója jellemez: „Ha találtál egy Vasat, fogd meg szeretettel, kalapáld alázattal, csiszold szenvedéllyel, legyél végig kitartó! Őrült vagy? Ha nem, el se kezdd!” Tóni lelkes haszonjármű-gyűjtő, a Csirketelep gazdája, ahol mások által reménytelennek tűnő autóbuszok, teherautók épülnek, szépülnek.
Polihisztor, művész, mérnök, feltaláló, építész, egy igazi idealista, ezermester. Te hogy jellemeznéd magad?
Béke Tóni vagyok, 50 leszek és ’95-től vagyok vállalkozó. Vagy túlélő. 2002-ig nemzetközi fuvarozó voltam saját teherautóval, majd belföldi munkát kaptam 2018-ig. Eleinte AVIA teherautóval jártam, ami arra volt képes, hogy a kenyeret kihordja a szomszéd faluba, én Olaszországból Moszkvába mentem vele. Amikor meg tudtam tenni, akkor váltottam egy jobb teherautóra, ami által kinyílt a világ és Európa 38 országát jártam be. Az elmúlt években volt jó is, rossz is, egyszer például összevesztem egy speditőrrel, mert olyan munkát vállalt el, amit nem kellett volna. Mégis, amikor kérdezték rólam, azt mondta, hogy olyan ember vagyok, aki a jég hátán is megél.
Ebből az időszakból jön a járművek szeretete?
Az már kölyökkoromban elkezdődött. Apám buszos volt, később pedig belföldi fuvarokat csináltam, ahol több autóval dolgoztunk, akkor bontakozott ki ez a dolog. Már tudtam venni magamnak egy Csepel teherautót, egy régi Mercit, igazából pár darab veterán autóval indult minden. A belföldi fuvarok során egy pár vasra szert tettem, leraktam őket a kert végébe azzal a címszóval, hogy ne menjenek a MÉH-telepre, de nyilván a hely nagysága korlátozta a lehetőségeket. Aztán 2010-ben volt egy nagyon jó munkám, ebből a pénzből megvettem egy csirketelepet. Ez egy 2 hektáros terület, tehát még körbemenni rajta is 10 perc.
Hány autód volt ekkor?
Az a járműpark, ami ekkor volt nekem, kb. 20 darabnál megállt, ebben volt 1-2 busz is, de ezt még kezelhetőnek éreztem, és egy álmot is adott, hogy majd megcsináljuk őket. Csakhogy sorra jöttek a megkeresések, hogy „Figyelj Tónikám, ez a tűzoltóautó menne a MÉH-telepre, de ha vasáron kifizeted, akkor a tiéd.” Észre sem vettem, és az ilyen történetekkel a járművek száma felment 200-ra. Ekkor mondtam, hogy itt már több nem lehet, csak kevesebb. Be kellett látnom, hogy túlnőtt rajtam ez az egész, úgyhogy elkezdtük felújítani és értékesíteni a járműveket. Nem akarok roncstemetőt, inkább legyen egy pár darab, ami használt, de jól működik és örömet ad.
Gondolom, ez egy költséges hobbi…
A veterán autózást azok tudják megengedni maguknak, akiknél van a farzsebben elég pénz. Azt szoktam mondani, hogy van nálam egy asztal, nagyon forró a kávé, és ahhoz, hogy ne égessük össze az asztalt, a kávé alá kell tenni egymillió forintot. Nem egy Trabantról vagy Zsiguliról beszélünk, ez annál sokkal nagyobb munka. Egy ilyen busznak a felújítási költsége 50 millió forint is lehet. Persze nem feltétlenül kell egy járműnek csillogni-villogni, azt is lehet, hogy kis pénzből megcsináljuk, amit lehet, a lényeg, hogy örömet szerezzen. Legyen meg a patinája, a karc rajta, a rozsda rajta, de mikor beleülök, engem töltsön fel, nem a lájkokat várom vele.
Melyik a kedvenced?
Egy SEL Mercedes, amit Kaliforniából hoztam 2005-ben, 4 és feles, V8-as benzinmotorral, nem felújítva, eredeti állapotában. Ezt akkor még túl hivalkodónak éreztem, ezért akartam venni egy visszafogottabbat, de vagányat, úgyhogy megvettem egy 114-es coupét beteg motorral, amit aztán életre keltettünk. Kidobtuk a 180 lóerős motort, tettünk bele egy dízelt. Ez olyan, mint amikor egy versenybicikliről felülsz egy kempingbiciklire. (nevet) Kidobtuk ezt is, és szereztem bele egy 2.7-es dízelmotort, ami meg elromlott. Most az a terv, hogy kap egy 3000-res turbódízelmotort, a hűtőrács elé beteszünk egy intercoolert és kap egy hatsebességes kézi váltót. Beértem volna 250 lóerővel, de úgy néz ki, hogy egy 350 lóerős motor fog belekerülni.
Te milyen irányba vinnéd el az autógyártást?
Az elektromos autózás felé megyünk, bár a legyártása, üzemeltetése és hogy mi marad belőle, nem biztos, hogy környezetbarátabb. Megveszel egy benzines autót Németországban, majd átjön az autó Ausztriába, onnan Magyarországra, Romániába, majd megy keletre. Tehát egy benzines autónak van akár 10 élete. De ha egy elektromos autó akkumulátora lemerül, tönkremegy, ott vége van. A kérdésre válaszolva én inkább a benzines és dízel járműveket fejleszteném.
Szakmai és szabadidős programokat szervezel folyamatosan, kulcsszereplő vagy a kelet-magyarországi veterán autós közösségben. Mit jelent számodra mindez?
Szeretem építeni, ugyanakkor a helyén kell kezelni a dolgot. Fontosnak tartom, mert olyan üzeneteket és telefonhívásokat kapok, hogy kiráz a hideg. Például rámír messengeren egy hölgy, hogy a párjával folyamatosan követik a videóimat, sokat jelent számukra, amiket elmondok, és szeretné meglepni a párját azzal, hogy beszélgetünk egy kicsit telefonon. Fel is hívtam, hogy „Jó napot kívánok, szeretnék venni egy Wartburgot, és ez a szám van megadva a hirdetésben.” Persze nem tudta miről van szó, de én nem engedtem magam lerázni, jól belementünk a dologba, majd egyszer csak leesett neki, hogy ismerős a hangom. El se tudta hinni, hogy velem beszél. Ezek nagyon jó dolgok.
Te vagy a meglepetésvendég? 🙂
Tulajdonképpen igen, többször megkerestek már ilyesmivel. De én bármikor szívesen látom az embereket, főzök egy kávét, csinálok bundás kenyeret, kimegyünk egyet a gátra a Csepel teherautóval, közben meg beszélgetünk egy jót. De voltam már legénybúcsún, vagy például meghívtak, hogy legyek én az esküvői autó sofőrje. Az én lelkemet is építi, hogy adhatok magamból, mert ezáltal nem leszek kevesebb, de a másikat nagyon fel tudja tölteni a találkozás.
Most lenne 125 éves a Rába Csoport. Hogy jött a te életedbe a Rába-szeretet?
A Rábához akkor kerültem közel, amikor ’95-ben az első nemzetközi fuvaromat csináltam, dinnyét vittem Varsóba. Akkor ismerkedtem meg a nemzetközi fuvarozó közösséggel, na ott volt minden, mind emberileg, mind a járműveket illetően. Később Moszkvába jártam az ún. vasorrú Rábával, ami egyébként olyan típus, mint a Baba versenykamionom. Előtte nem ismertem annyira a Rábát, de pozitív élmény volt, hogy nagyon jól teljesített, amit vártam tőle, azt tudta, és persze sokat beszélgettünk róla, hol dicsérték, hol kevésbé. Aztán jóval később, 2008-ban szerettem volna csinálni egy haszonjármű-múzeumot, de a válság ezt elmosta, és csak később, a belföldi fuvarok kapcsán bővült a járműparkom. Én mindig úgy voltam vele, hogy nem kell nekem a csilli-villi Volvo, jó nekem a füstölős Rába is. Csináltattam rá nemzetközi fuvarozói engedélyt, hát mindenki csak nézett a parkolóban, hogy mivel jöttem.
Újabban pedig már versenyzel is a Babával. Ez hogyan kezdődött?
2017-ben az egyik videómban elkottyintottam, hogy megépítem a saját Rábámat, aztán a YouTube-on keresztül megtaláltak azok az emberek, akik annak idején ’87-ben, ’88-ban benne voltak a magyar kamionversenyzésben. Megjelentek kb. 20-an itt a Csirketelepen, még Dinnyés Laci is itt volt, aki anno a Rábával versenyzett. Így kezdtük el a Baba építését 2018. február elején, és 4 hónap alatt elkészült a versenykamion 630 lóerővel és 2350 Nm nyomatékkal. Az nagy büszkeség, amikor jobbra sikerül, mint tervezted.
És versenyeztél vele Budapest utcáin, sőt Máriapócson, a RabócsiRingen is…
Így van! A nosztalgia-csapatban a 3000 cm3 feletti kategóriában indulhatok a Mercivel, a busszal és a Babával is rallyzni.
Akkor még 50 évesen is benned van a versenyszellem?
Persze, ez fiatalít! A jármű olyan mint a nő, ahogy bánsz vele, azt adja vissza, így valójában a te tükörképed.
A gépeknek van lelke?
Éjszaka szoktam hallgatni, ahogy beszélgetnek. 😉 Van, persze, egy jármű tulajdonképpen az életed részévé válik. Valaki cserélgeti, mint a gatyát vagy mint a nőt, de én szeretek megmaradni a réginél, valahogy odanő az emberhez. Azzal mész kirándulni, azzal mész a gyerekeidhez, azzal mész lagziba, azzal mész temetésre. Ezeket az élményeket a járművel éled meg, így közel áll hozzád, szinte személyisége van.
Az Automorrow a következő kor járműiről szól. Mit üzensz a jövő generációinak?
Azt, hogy fejlődjenek, de csak akkor tudnak fejlődni, ha visszatekintenek a múltba, hiszen ez adja a viszonyítási alapot. Ahhoz, hogy valami újat tudj építeni, ismerned kell, hogy honnan indulsz.
Fotó: Szuhanics Mihály
